Pornószínésznőként is ismert a Tisza Párt egyik volt koordinátora
A Tisza Párt szerint visszataszító, hogy a Fidesz és a propagandája az önkénteseik után kutakodnak.
A Tisza Párt szerint visszataszító, hogy a Fidesz és a propagandája az önkénteseik után kutakodnak.
Kenuzással indította 80 napos túráját Magyar Péter, elsőként Borsodba, a helyben kifejezetten erős Koncz Zsófia körzetébe látogatott el. A Tisza Párt elnökét kérdeztük evezés közben, a helyiekkel pedig a politikai megosztottságról és a választási esélyekről beszélgettünk. Videóriport.
A Tisza Párt Nagykanizsán ismertetett programja mennyire értelmezhető kormányprogramként? Mennyire menthető a magyar egészségügy és a magyarok egészsége? Miért nem költenek a magyarok? Ajánló a HVG legfrissebb számából.
Új tevékenységek az Árad a Tisza Kft-nél.
Szerdán indult Magyar Péter újabb, 80 naposra tervezett országjárása, ahol többek között a tervezett kormánya összetételéről kérdeztük.
„Ez nem eladás, ez fosztogatás” – írta a Tisza Párt elnöke arról, hogy értékes budapesti állami paloták kerülhetnek Tiborcz Istvánhoz és köreihez.
Elindult csaknem három hónaposra tervezett országjárására Magyar Péter: ahogy a tavaszi, Nagyváradig tartó gyalogtúrája során, úgy ezúttal is faluról falura járva próbálja maga mellé állítani a bizonytalanokat és azokat, akik kiábrándultak a Fideszből – akiket a régi ellenzék nem tudott megszólítani.
Kormányzóképes erőként igyekezett látni és láttatni magát hétvégi, nagykanizsai kongresszusán a Tisza Párt, amelynek már a választási programja is körvonalazódik. A kormány sem tétlen, friss ígéreteivel azonban Orbán már a következő kormány kontójára osztogat.
Mandátumbecslést közölt a kormánypárti médiabirodalom új ékköve, amely szerint a Tisza részvétele nélkül megrendezett időközi választások és a tavalyi megyei listák alapján még épphogy nyerne a Fidesz.
Magyar Péter olyan helyszínt választott a szombati kongresszus helyszínéül, ahol jól megmutatkoznak a be nem tartott fideszes ígéretek, valamint ahol a jelek szerint csökken a kormánypárt népszerűsége. Nem véletlenül esett Nagykanizsára a párt választása.
Kollár Kinga, a Tisza Párt politikusa hamarosan módosítja a vagyonbevallását, a fővárosnak leadott nyilatkozata ugyanis nem egyezik meg azzal, amit EP-képviselőként nyújtott be – tudta meg a HVG. Az egyikben csak 120 négyzetméteres a gödöllői ingatlana, míg a másikban már „kb. 155” négyzetméteres. Ugyanígy eltérés volt egy VII. kerületi lakásnál is.
Bár Magyar Péter szerint a Tisza-kormány erősen támaszkodna a hazahozandó uniós támogatásokra, a pártvezető által emlegetett 8000 milliárd forint forrás megszerzése biztosan kivitelezhetetlen.
A miniszterelnök a Magyar Nemzet Pikk című műsorában elmondta, hogy egyáltalán nem látja olyan kényes kérdésnek az utódlását, mint azt a baloldalon beállítják.
A Tisza Párt nagykanizsai kongresszusa fordulópontot jelez. Magyar Péter mozgalma a története második szakaszába lépett: új szakpolitikusokkal szociáldemokrata, társadalompolitikai ihletettségű kormányprogram elemeit körvonalazta. A Tisza azt is meghirdette, pontosan hogyan választja ki a 106 egyéni képviselőjét a 2026-os országgyűlési választásokra.
A jövő szombaton Székesfehérváron tartanak nagyszabású rendezvényt, éppen akkor, amikor Orbán Viktor a Tusványoson beszél majd.
A kutatás alapján az ellenzéki szavazók nagy része azon a véleményen van, hogy a Tisza Pártnak más ellenzéki pártokkal együtt kellene kormányt alakítania.
Hadházy után a független országgyűlési képviselő is reagált arra, hogy Magyar Péter nem kér belőlük a Tisza Párt előválasztásán.
A Tisza Párt elnöke leszögezte: mindenhol saját jelöltet állítanak, az „óellenzéknek” itt nincs helye – kérdés, idetartozik-e vajon Hadházy Ákos. Magyar, ha kimondatlanul is, de megköszönte a Momentum visszalépését. Hadházy úgy reagált Magyarra, hogy ő Zuglóban már elérte azt, amit a Tisza országosan akar.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
A miniszterelnök szerint „ismét kiderült, hogy a Tisza egy digitális blöff”.